A hagyományok összekötnek bennünket – különösen akkor, ha egy asztal, egy tűz és egy közös élmény köré gyűlünk. Ennek jegyében 2026. január 31-én, szombaton egy igazán különleges programra invitáljuk az IPA közösségét: hagyományos disznóvágásra Budapesten, az IPA Készenléti Rendőrségi és az IPA Országgyűlési Őrségi Tagszervezetek közös szervezésében.
Az eseményre nemcsak az érintett tagszervezetek tagjait várjuk, hanem szeretettel hívjuk
az IPA BRFK Egyesület,
az IPA Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szervezete tagjait,
IPA barátainkat, támogatóinkat,
valamint családtagjaikat is – gyerekekkel, akár unokákkal együtt.
Mi teszi különlegessé az eseményt?
Ritka alkalom, hogy Budapesten, utazás nélkül, mégis autentikus környezetben tudjunk megszervezni egy igazi disznótort. Sikerült olyan helyszínt, disznót és tapasztalt böllért találni (Juhász Ferenc), amely lehetővé teszi, hogy egy nyugodt, egész napos, családias találkozón vegyünk részt – természetesen nem a disznó számára.
A program kora reggel, már 6 órakor indul, és egész nap tart: teszünk-veszünk, főzünk, beszélgetünk, eszünk-iszunk – ahogy egy igazi disznótoron illik.
Helyszín
📍 Kertvárosi Tanyaudvar
Budapest XVI. kerület, Sarjú út 5.
👉 https://magyarmezogazdasag.hu/2025/01/14/tanyaudvar-a-kertvarosban/
A helyszín:
zárt, biztonságos környezet,
fedett, fűthető éttermi helyiség,
háziállat-simogatóval,
utcai parkolási lehetőséggel.
🚆 Megközelítés:
HÉV9 – Mátyásföld alsó megálló, onnan kb. 3 perc gyalog.
Gasztronómiai élmények
Ha a gyereked vagy unokád még sosem látott disznóvágást,
ha Te már régen ettél még ki sem dermedt húsból készült, friss pecsenyét,
vagy ha hiányzik a hagymás sült vér, a Laci-pecsenye (lecsi-pecsi, lesi – ezer néven fut),
akkor itt a kihagyhatatlan alkalom.
Készül többek között:
friss pecsenye,
hagymás sült vér,
sült hurka és kolbász,
orjaleves,
pörkölt,
👉 minden étel helyben készül és helyben is fogyasztható.
A főzésről IPA-szakácsaink és lelkes tagjaink gondoskodnak.
Közösségi segítség – ahogy egy disznótoron szokás
A jó hangulat közös ügy, így számítunk mindenkire:
a böllér irányítása mellett a szúrásnál, lefogásnál,
húsbontásnál, szeletelésnél, darálásnál
(belet azért nem mosunk 😉),zöldségtisztításnál,
mosogatásnál,
a torok „fertőtlenítésénél” –
👉 italt kérjük, mindenki hozzon magával, amit szívesen megiszik és megkínál,valamint süteményt, édességet is örömmel fogadunk
(főleg az édes szájúak kedvéért).
Részvételi feltételek
💰 Részvételi díj:
IPA tagok és pártoló tagok részére: 5.500 Ft
Hozzátartozók, barátok részére: 6.000 Ft
14 év alatti gyermekeknek ingyenes
A részvételi díj a teljes menüre korlátlan ételfogyasztást biztosít.
Jelentkezés
A férőhelyek száma korlátozott, ezért kérjük az időbeni jelentkezést:
Tauz Zoltán – tauz.zoli@gmail.com
Szeretettel várunk mindenkit egy hagyományőrző, jó hangulatú, egész napos IPA-s családi eseményre!
IPA Készenléti Rendőrségi Tagszervezet
IPA Országgyűlési Őrségi Tagszervezet
Tauz Zoltán